Lehet-e korai halálozás oka az autizmus?

Új felfedezés az autizmusban szenvedők korai halálokáról

Az egyes, autizmusban szenvedők korai halálozását eddig nem kezelték nyíltan, míg az idegrendszeri rendellenességeket vizsgáló svéd Karolinska intézmény egyik tanulmánya feltárta, hogy azok a páciensek, akik ezzel a rendellenességgel élnek együtt, akár 30 évvel korábban is meghalhatnak, mint azok a személyek, akiket nem érint az autizmus.

Az autizmusban szenvedőket folytonosan ismétlődő cselekvéssor és jelentős problémák jellemzik a társadalmi érintkezésben és kommunikációban. Léteznek további tünetei is a kórnak, mint például a tanulási nehézségek, rövid koncentrációképesség, agresszió és hiperaktivitás.

Eddig még tisztázatlan az a tény, hogy az autizmus okozta halálesetek az értelmifogyatékosság hatásai volnának. Kutatók egyelőre még nem tudták bizonyítani, hogy az autizmus önmagában képes ilyen szinten megemelni a korai halálozás arányát az érintettek körében, olvasható a svéd kutató, Prof. Sven Bölte tanulmányában  (Prof. Sven Bölte)

A tanulmányban rámutatnak, hogy az autisták másfélszer nagyobb valószínűséggel halnak korai halált, mint az átlagnépesség. Megállapították, hogy az autizmussal érintett személyek átlagosan 18 évvel korábban hunynak el, mint egészséges társaik.  Azok, akiknél szellemi fogyatékosságot is diagnosztizáltak 30 évvel hamarabb halnak meg, valamint az érintettek közül azok a személyek hunynak el a legkorábban, akiknél epilepsziát is megállapítottak.

Azoknál az egyéneknél, akiknél értelmi fogyatékosságot nem, csak az autizmust állapították meg a leggyakoribb halál ok, az öngyilkosság.

Az eredményekhez hozzáfűzve Jon Spiers, az Autistica vezetője kijelentette: A kapott adat szégyenteljes. Nem fogadhatjuk el, hogy az autizmussal élő emberek nem élhetik meg a 40. születésnapjukat.  Mielőbb megoldást kell találni erre a problémára, hogy életeket menthessünk.

Bár a tanulmány kutatói nem tudtak egyértelmű választ adni arra, hogy az autizmus miért emeli a korai halál kockázatát, az  Autisticaval karöltve nyilvánosságra hoztak egy olyan feltételezést, miszerint az életmód, társadalmi és pszichológiai tényezők lehetnek az állapot kiváltó okai.

A kutatók kijelentették, hogy a jövőbeni kutatásaik célja, hogy meghatározzák azokat a tényezőket, melyek az autista személyek korai halálához vezetnek.

Az eredeti cikket ide kattintva olvashatja:
http://www.medicalnewstoday.com/articles/308160.php
MedicalNewsToday

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top